2012. május 5., szombat

Gyermekszinházi Biennálé 2012 - ELŐZETES

Hétfőn kezdődik az idei Gyermekszínházi Biennálé
gyerekszinhaz.hu  oldalon napi rendszerességgel igyekszem tudósítani a hivatalos eseményekről.
Itt, ha lesz kedvem és időm a személyesebb benyomásaimat írom le naplószerűen.

Már az előkészületeknél felmerülnek kérdések, amiket legelső dolgom lesz megkérdezni Harangi Máriától, aki az idei válogató volt.
A válogatónak nehéz a dolga, ezt tudjuk.
De azért nekem nagyon hiányzik, csak így hirtelen  a Bóbita, a Vaskakas, a Griff, a Stúdió K, hiányzik a Figurina, a Kerekasztal, az elmúlt évek gyerekszínházi szemléinek nyerteseiről beszélünk. Nem volt semmi ami megütötte a mércét?
Aztán mindösszesen két igazán nagyszinpadi produkció van, holott Kaposvár éppen abban különbözik a marczibányi téri szemlétől, hogy itt a nagyszabású látványos előadások is megjelenhetnek. Lehet hogy nincsenek, vagy amik vannak nem  igazán jók?
Ugyanakkor szerepel a Gyáva, ami zseniális de a tavalyi szemlén már mindent megnyert. Jó nem kikötés, és volt már rá példa  a Rettentő görög  is letarolt két év alatt minden megnyerhetőt -  de, ha ilyen kevés a hely?   Hát jó! A bíróval nem illik vitatkozni.  Kérdéseinket feltesszük, meghallgatjuk... S amit látunk ...  s egy hét múlva visszatérünk. Addig is napi tudósítások itt is és a gyerekszinhaz.hu oldalon is

HA NEKED IS VAN KÉRDÉSED, LÉGYSZI ÍRD MEG A KOMMENTBEN ÉS AZT IS FELTESZEM

1 megjegyzés:

  1. Kedves Kérdező!
    Ajánlhatok még kérdést?! Tegnap óta azon töröm a fejem, hogy a Soltis Lajos Színház Álomevők című előadása miért tekinthető e műfajba tartozónak... Milyen olyan problémát (témát) vet fel ez az előadás, amely a 12 éves gyerekeket, vagy idősebb társaikat foglalkoztatja? (A korosztályi besorolás szerint a darab a kiskamaszokat szólítaná meg...)Persze meg tudnék határozni halványan felvetett témát én is, de egyiket sem érzem korcsoportos szempontból eléggé relevánsnak.
    Őszintén érdekelne a válasz.
    Köszönöm előre is a közreműködést (ha még lehetséges):
    Takács Ágnes

    VálaszTörlés